A részeg férfi elkötötte barátja autóját – tíz járművet amortizált le

Megosztás

Részeg férfi ébresztette fel hétfőn a trencséni lakótelepen élő embereket, aki elvette barátja slusszkulcsát, és beült autójába. A férfi összesen tíz autót rongált meg – beleszámítva azt is, amiben ült.

A lakótelepen élő emberek nem akartak hinni a szemüknek, mikor meglátták, milyen károkat okozott a 39 éves férfi. A részeg fickó nem egész egy kilométer alatt hat autót rongált meg, de még ez sem állította meg.

Elena Antalová rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint a férfi összesen tíz autóban tett kárt, beleszámítva barátja kocsiját is. A férfi alig állt a lábán, mégis volán mögé ült. Barátja csak néhány perccel később vette észre, hogy eltűnt az autó slusszkulcsa.

A szóvivő elmondása szerint a járőröknek néhány órán belül sikerült megtalálniuk a részeg férfit, akinek vérében 1,77 ezrelék alkoholt állapítottak meg. A vétkes sofőr emellett jogosítvány nélkül ült autóba, miután tavaly év vége felé balesetet okozott, a keletkezett károkat pedig képtelen volt kifizetni.

A férfit a rendőrkapitányságra szállították. Antalová szerint alkohol befolyásoltsága alatt történő veszélyeztetés vádjával indítanak ellene eljárást, amiért akár egyéves szabadságvesztésre is ítélhetik.

noviny.sk/para

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program