Kettős tragédiával ért véget a kirándulás

Eltévedt és meghalt két idős német turista - egy házaspár - Ausztrália kietlen, isten háta mögötti vidékén, amelyet 40 Celsius-fokot is elérő hőhullám sújt ezekben a napokban.

A 73 éves feleség holttestét kedden találták meg a szakadékok szabdalta Trephina Gorge Nemzeti Park területén, öt kilométerre a leparkolt autójuktól. A 76 éves férj holtteste már hétfőn előkerült, ugyancsak több kilométerre a gépkocsitól.

A pár halálának oka egyelőre pontosan nem ismert, de a hatóságok feltételezik, hogy túl kevés vizet vittek magukkal a kirándulásra a kietlen és forró vidékre az Északi Terület nevű régióban. Bűncselekményre utaló jelet nem találtak.

A turisták eltűnését vasárnap jelentette egy vadőr, aki felfigyelt a péntek óta mozdulatlan autóra. A gépkocsit a régió egyetlen nagyobb városában, Alice Springsben bérelte a pár, amely élete álmát valósította meg az ausztráliai túrával.

A bejelentés nyomán a hatóságok nagy erőkkel - helikopterrel, terepjárókkal, lovas és hegyikerékpáros rendőrökkel - keresték az eltűnt párt, 50 négyzetkilométernyi területet fésültek át a levegőből.


MTI/para