BORZALOM: Orális szex előzte meg a pozsonyi darabolós gyilkosságot!

camera

1

BORZALOM: Orális szex előzte meg a pozsonyi darabolós gyilkosságot!

Fotó: Nový Čas 

Megosztás

Még júniusban találták meg egy pozsonyi hajléktalan testrészeit a Kikötői hídnál.

Mint arról júniusban beszámoltunk, emberi testrészekre bukkant egy járókelő a Duna partján Pozsonyban, a Kikötői híd tövében vezető kerékpárút melletti cserjésben. Bő egy héttel később azonosították az elhunytat, aki egy Maroš keresztnevű 44 éves pozsonyi hajléktalan volt. A boncolása alapján pedig azt is nyilvánosságra hozták, hogy 152 szúrt vagy vágott sebet találtak a feldarabolt holttestén.

Maroš meggyilkolásával e hét keddtől egy 24 éves nőt, Mária R.-t is gyanúsítják. A másik gyanúsított már június óta egy 30 éves ružinovi férfi, Dušan O.

A rendőrség most közölte, hogyan is történhetett az eset.

A rendőrség szerint ők ketten "szexuális együttlétet" ígértek a hajléktalannak júniusban. Emiatt csalták el őt június 1-jén egy Miletič utcai pincébe, ahol a nő orálisan kielégítette. Dušan azonban ekkor már ott volt, és egy konyhakéssel, valamint egy húsvágó bárddal támadt a hajléktalan férfira. A rendőrségi nyomozó szerint a férfi lemészárlásában Mária is részt vett. Az ezt követő napokban a nő és a férfi a holttestet darabonként hordták ki az erdős részre.

Tatiana Kurucová pozsonyi rendőrségi szóvivő közölte, hogy javaslatot tettek Mária R. vizsgálati fogságba helyezésére is.

TASR/para

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program